Az én történetem 2015. 06.19-én egy pénteki napon kezdődött, mikor 13 éves lányom iskolai évzárójáról haza érkeztünk.
Amit az előzményekről tudni kell rólam, hogy egész életemben azért küzdöttem és ettem, hogy legalább az 50 kg-ot elérjem. Sajnos ez sehogy sem akart összejönni, hisz családomat elnézve genetikailag egy igen vékony és nyurga családhoz tartozunk.
A legtöbb valaha felszedett súlyom 51 kg volt, míg a kis manóm nem hordtam a szívem alatt. És hát akkor sikeresen megtapasztaltam a túlsúly kellemes 78 kg-os perceit. Végre volt mit fogni rajtam és nem csak csont és bőr voltam. Sajnos szülés után (2012) ez a kis felesleg egy év alatt teljesen visszaállt a megszokott szintre és így hát megint jöhettek az este 10 óra utáni vacsorák, a napközbeni csoki evés. Bármit, bármikor ehettem. Nagyon szerettem a zsírosat, a cukrosat, és főleg a fűszeres ételeket. Azért ezt ne olyan komolyan képzeljük, hogy egész nap csak ettem, de abban a napi 3-szori étkezésben, amit a 12 órás munkaidőm engedett ehettem bármit. Ennek a többsége főleg száraz péksütik voltak. És egy-egy szabadnapomon, mikor anyukám főzött, akkor szívesen ráborsoztam még a levesére, amit kiszedett. Imádtam a zsíros kenyeret és talán ha heti egyszer-kétszer ettem egy-egy szeletet paradicsommal és teával. Szóval nálam ez volt az, amit egyesek egészségtelennek neveznek. Mivel a férjem szakács így ő főz többségében otthon. Nagyon sok egészséges és számomra ismeretlen ételeket vezetett be az addigi megszokott egyhangú, egyoldalú táplálkozásomba. Ami jóval kevesebb zsírt, cukrot és fűszereket tartalmaz, de mégis ízes, finom, és tápláló ételeket.
A történetem pedig így folytatódik. Az évzáró hazaérkezése után nagyon éhesek lettünk és mivel lányom, mint minden kamasz imádja a pizzát, így hát rendeltünk egy nagy családit. Természetesen mindenki evett belőle. Ez délután 5-kor történt és onnantól kezdve nem is vacsoráztunk.
Éjszaka szörnyű fájdalomra ébredtem, ami a gyomorszájba sugárzott, de mivel egész kicsi korom óta vannak és voltak ilyen gyomorszáj fájdalmaim, ami általában idegeskedés vagy stressz váltott ki így annyira nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.Szinte mindennapi volt és volt úgy, hogy már észre sem vettem, ha fáj.
Reggel felkeltem, de nem múlt a fájdalom. Gyógyszereket nem nagyon szedek, mivel úgy vagyok vele, hogy míg nem olyan erős és bírok állni addig minek is vegyek be bármit. Nagyon nagy fájdalomnak kell ahhoz lenni, hogy bekapjak egy fájdalomcsillapítót.
Szóval ilyen fájdalommal mentem dolgozni szombaton, ahol szóltam a kolléganőimnek, hogy lehet néha felsikítok, mert napközben sajnos késes hasogatásba ment át az addigi fájdalom. Párszor ez meg is történt. De mivel nagyon megértőek vagyunk egymással így próbáltak hazaküldeni, hogy pihenjek otthon, de makacs ember lévén nem mentem. Megvártam az este 9 órát és haza siettem. Nagyon rosszul aludtam és nem bírtam sehogy feküdni.
Vasárnap reggelre már csak akkor múlt a fájdalom, ha feküdtem. Hiába vettem már be fájdalomcsillapítókat, nem használt. Egész nap csak az ágyban voltam. Hajnali kettő volt az a pillanat, amikor már aludni, sem pedig feküdni nem tudtam a fájdalomtól. Éreztem, hogy elfogok ájulni, hogy olyat érzek, amit eddig még soha. Tudtam, hogy valami nagy baj van.
Hajnali kettő volt, mikor összeszedtem a cuccaimat és a párommal bementünk az egyik ügyeletes kórházba. A felvételi pultnál a szokásos kérdésekkel árasztottak el és persze nem maradhatott el az epés megjegyzések egyike sem.
Szerencsére nem kellett sokat várnom talán csak egy félórácskát és behívott az ügyeletes doktor, hogy megvizsgáljon. Elmondtam neki mindent a fájdalmaimról és arról mit érzek pontosan. Megütögette a hátam, kérdezte, hogy fáj e? Mondtam neki, hogy:nem. A válasza csak egy egy enyhe lenéző szó volt: “érdekes.”
Kicsit úgy éreztem nem vesznek komolyan és azt hiszik szimulálok. A csúcspont az volt, mikor megkérdezte, hogy 10-es skálán milyen erősségű fájdalmat érzek? Mondtam neki, hogy olyan 8-as körül van. Hát több se kellett neki….
“Én ilyen ne is mondjak, mert akinek ennyire fáj, az nem így néz ki és nincs ennyire jól.” Hát hirtelen a döbbenettől szóhoz sem jutottam. Lehet nyögnöm és visítanom kellett volna, hogy jobban megértessem magam én még sem tettem, mert próbáltam minél higgadtabb lenni a fájdalmaim ellenére. Majd kiküldött, hogy a vérvizsgálat után minden kiderül.
Pár óra után ki is derült…. Az amiláz és lipáz értékem a csillagos eget verte. Rögtön ultrahang és mentő és már szállítottak is át egy másik kórházba…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: